Bemutatkozás

Dr. Homoki-Farkas Péter vagyok, 1993-ban kaptam a Reiki I. behangolást mesteremtõl Kövesi Pétertõl és 2006 óta tanítom a nyugati Usui Shiki Ryoho rendszerét, és 2010-től az eredeti Japán reikit, ahogy azt Hayashi sensei ránk hagyományozta, amit  Jikiden Reiki irányzatnak hívunk.

Az első Reiki II. tanfolyamomon volt egy gondolatom, hogy a reikivel egyszer még mélyebben szeretnék  majd foglalkozni, megérintett a rendszer energiája, “éreztem”, ha eljön az ideje szeretném másnak is megmutatni ennek az egyszerû, de mégis határtalan rendszernek az összefüggéseit. Tudtam, hogy nem vagyok még készen nagyon sokat kell még tanulnom.

Régóta foglalkoztatott a kérdés miért vagyunk-e Világon. Lakótelepen nőttem fel és esténként szabadulni akartam a bezártságtól, néztem a villódzó fényeket a lakótelep ablakai közül és nem tudtam elfogadni, hogy az élet “csak ennyi” – elmenni dolgozni, majd a másodállásban még több pénzt keresni, hazamenni, értetlenül rácsodálkozni a családra, lefektetni a gyerekeket, TV-t nézni és másnap kezdődik minden előlről. Minden lakás, mint különálló elszigetelt “fekete doboz” mūködött. Ez lenne a boldogság?

Elvált szülők gyermekeként mindíg hiányzott valami, régen ezt mindíg máshol, másban kerestem, amíg meg nem leltem az ősi mondást:

“Gnoti szeauton” – Ismerd meg Önmagadat”

A spirituális utam kezdetét az Agykontroll tanfolyam jelentette 1991-ben. Ezután következett a Reiki energia megismerése, amely folyamatosan a mai napig változtatja életetemet, gondolkodásomat és a dolgokhoz való hozzáállásomat. Elsősorban itt az ego, az én és a család, az én és a világ kapcsolatáról átalakulásáról van szó.

A Reiki után egyre érzékennyebbé váltam az energiák észlelésében, radiasztéziát tanultam Szőke Lajosnál, majd a Yumeiho masszázs energetikai rendszerét ismertem meg.
Majd menekültem a multam és jelenem elől, a sors Angliába, Amerikába vezettt, másfél évig dolgozatam kint, amíg a felismerés eljött, hogy fel kell vállalnom a múltamat és egyben saját magamat és a környezetemet.

Önismereti munkák sorozata következett a Magyar Transzperszonális Egyesület tagjaként, melynek során különbözõ önismereti csoportokban magyar és holland terapeutákkal dolgoztam magamon Gestallt terápia, családállítás, transzperszonális workshopok, Nyári Egyetemek, születés training, ősök szellemi csarnoka munkák során, egyre keresvén az egyensúlyt az anyagi és a szellemi világ között.

Köszönöm a feleségemnek és egyben a lelki társamnak, hogy kezembe jutatta Szent Jakab útjának leírását. A Caminó, a kb 800 km-es zarándok út lehetőséget adott átértékelni az addigi életetemet. Amikor megérkeztem 2006 július 26-án Compostellába. Szent Jakab szobránál tudatosult, az utam csak most kezdődik ….

Kihangsúlyozom a Reikiben a spirituális út fontosságát a test – lélek – szellem harmonizálása érdekében.

A tanátadási vonalam a következõ:

Usui Shiki Ryoho
Kövesi Péter – Eördögh Kristóf – Marquerite Maier – Phyllis Furumoto – Hawayo Takata – Dr. Chujiro Hayashi – Dr. Mikao Usui.

Jikiden Reiki
Masaki Nishina- Tadao Yamaguchi-Chiyoko Yamaguchi-Dr. Chujiro Hayashi-Dr. Mikao Usui.

További tevékenységeim:

  • Rendszeresen kezelek betegeket
  • Energetikai munkák, külső-, és belső tértisztítás
  • Radiesztézia
  • Kristályokkal való gyógyítás
  • Tradícionális Reiki Klub Sopronban, Budapesten
  • Magyar Transzperszonális Egyesület tagjaként workshopok szervezése
  • Business és Management Coach – Dr. Bodó Training and Consulting, Európai Coaching Szövetség akkreditál Coach
  • Rebirthing facilitátor

Elérhetőségeim: 30/ 902 1461
www.usui-reiki.hu
fape91@gmail.com

Dr.  Homoki-Farkas Péter

“A Reiki is csak egy út a sok közül, amely elvezet minket a belső megismeréshez, az egység, a feltétel nélküli szeretet és végső soron az Isteni önvalónk felé.”